Sztárok és rejtett tehetségeik


Anthony Hopkins, aki a színészet és zeneszerzés mellett mellesleg fest is.

Ha színészekről, énekesekről beszélünk, akkor elsősorban nyilván az jut eszünkbe, hogy csakis ennek a mesterségnek élnek. Nem is lenne másra idejük a rengeteg tévéműsor, színház, forgatás és koncert mellett, nem igaz? Hát, nem egészen így van.

Mert van egy rakás sztár, akiknek eddig valamiért sikerült – ha nem is szándékosan – eltitkolniuk, hogy bizony másban is kőprofik tudnak lenni. Ha kell egy kis kikapcs, akkor bizony muszáj valami mással foglalkozni, de kreatív emberekről szólván persze, hogy a művészetnél maradnak, csak egy másik ágában is próbálkoznak. Nem is olyan rosszul. Sőt!

Ki gondolta volna, hogy Marilyn Manson ecsetet ragad mikrofon mellett?

Tony Bennett énekest a táj szépségei ihlették meg.

Ronnie Woodnak is kell a pihi a vászon előtt.

Michael Jackson úgy tűnik igazi polihisztor volt.

Johnny Depp is szintén a színész-zenész-festő hármasában mozog.

David Bowie-n meg sem lepődünk.

Bob Dylannek a fekete-fehér volt a nagy favorit.

Az egykori James Bond, azaz Pierce Brosnan pedig a vibráló színek mellett tette le a voksát.

Ahogy Jim Carrey is az LSD trip benyomását kelti képeivel.

(képek: boredpanda.com)

Címkék: festmény, mozaik
https://eletmorzsak.blogstar.hu/./pages/eletmorzsak/contents/blog/49669/pics/lead_800x600.jpg
festmény,mozaik
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?